Mirel Radoit választotta kedden a Román Labdarúgó Szövetség (FRF) végrehajtó bizottsága az Európa-bajnoki pótselejtezőjére készülő válogatott szövetségi kapitányává - közölte az Agerpres hírügynökség.
Az ellenszavazat nélkül megválasztott 38 éves szakember 2018 márciusa óta a román U21-es válogatottat vezette. Csapata az idei korosztályos Európa-bajnokságon bejutott az elődöntőbe, és 56 év után kivívta Románia olimpiai részvételét.
Mirel Radoi labdarúgó pályafutása nagyobbik részében a bukaresti Steaua játékosa volt, majd Szaúd-Arábiában és az Egyesült Arab Emírségekben futballozott, 67 alkalommal öltötte magára a román válogatott mezét.
Edzőként 15 mérkőzésen ült az U21-es válogatott kispadján, csapata kilenc mérkőzést megnyert, három döntetlenre végződött.
A román válogatottat az Eb-selejtezőben Cosmin Contra irányította, aki azonban lemondott, miután csapata csak csoportja negyedik helyén végzett. Márciusban Románia Izlandon, Magyarország Bulgáriában játszik pótselejtezőt. Ha mindkét csapat győz, a budapesti Puskás Arénában sorra kerülő mérkőzésükön dől el, hogy melyikük vehet részt a 2020-as - részben budapesti rendezésű - Európa-bajnokságon.
MTI