Klopp sem megy el a Liverpool FA Kupa-meccsére



A Liverpool vezetőedzője a komplett első csapatot pihentetni akarja a harmadosztályú Shrewsbury elleni FA Kupa-mérkőzésen.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Premier League listavezetője 2–2-es döntetlent játszott a kiscsapat otthonában a sorozat negyedik fordulójában, így februárban újrajátszás lesz a párharcban. Csakhogy az újrajátszásra kijelölt február 4-ei vagy 5-ei időpont éppen egybeesik az angol bajnokságban idén bevezetett téli szünettel, amikor ugyan teljesen nem áll le a pontvadászat, hanem nagyjából megfelezik a mezőnyt, és két hétvége alatt rendeznek meg egy fordulót.

Jürgen Klopp bejelentette, hogy az első csapat nem fog szerepelni a Shrewsbury elleni mérkőzésen, sőt, ő maga sem lesz ott. „A Premier League arra kért minket, hogy tartsuk tiszteletben a téli szünetet. Ezt fogjuk tenni. Ha az FA nem tartja tiszteletben, azon nem tudunk változtatni” – nyilatkozta a német tréner a mérkőzés után. – „Nem lehet velünk úgy bánni, mintha senkit nem érdekelnénk. Tudom, hogy ez nem túl népszerű, de így látom a dolgot” – mondta Klopp. „A játékosoknak szükségük van egy kis szünetre, mentálisan és fizikailag egyaránt.”

A Pool várhatóan az U23-as keretre alapozva fog pályára lépni a harmadosztályú csapat ellen, az angol szövetség azonban büntetést helyezett kilátásba arra az esetre, ha nem a rendelkezésre álló legerősebb kerettel áll ki a Liverpool az összecsapásra.


Forrás: M4Sport.hu
Close Menu