Labdarúgó NB I - Hidi: a hosszú távú szerződés volt a fő szempont

Hidi Patrik visszatért Kispestre, és hároméves szerződést kötött a Budapest Honvéd labdarúgócsapatával.


   A 29 éves középpályás szerdán az M4 Sport Átigazolás című műsorában az mondta: biztató volt a szerződéskötésnél, amit a kispesti tulajdonosok vázoltak, az pedig fő szempont volt számára, hogy hosszú távú szerződést tudott kötni.

    "November közepe óta nem játszottam, de azóta egyedül, illetve a csapattal is edzettem. Bízom benne, hogy gyorsan visszajön majd a formám" - nyilatkozta. Hozzátette: a távozása óta Kispesten az akadémia átadásával sokat változtak a körülmények, és ezek az új stadion nyári elkészültét követően még tovább javulhatnak.

    Hidi tíz éven keresztül volt a Honvéd labdarúgója, majd 2017 nyarán a spanyol Real Oviedóhoz szerződött, ahol egy szezont töltött. A 2018-19-es bajnokság őszi idényét már ismét Kispesten töltötte, legutóbb a kazah Irtisz Pavlodarban szerepelt, ahol decemberben lejárt a szerződése.

    Ugyancsak kitértek rá a műsorban, hogy a Kisvárda Master Good szerdán bejelentette Slobodan Simovic szerződtetését: a 30 éves szerb középpályás a fehérorosz BATE Boriszov csapatától érkezett, amellyel a nyári selejtezők során Bajnokok Ligája- és Európa-liga-mérkőzéseken is szerepelt.


Forrás: MTI.hu
Close Menu