Szoboszlai Dominik menedzsere szerint a Red Bull Salzburg 19 éves futballistája nem vált klubot a téli átigazolási időszakban.
Esterházy Mátyás, az M4 Sport Átigazolás című csütörtöki műsorában elmondta, ugyan biztosat nem lehet kijelenteni, ugyanakkor a válogatott középpályás a fejlődése szempontjából jó helyen van az osztrák csapatnál, amely ősszel a Bajnokok Ligája csoportkörében szerepelt.
Hozzátette, rengeteg klub érdeklődik a futballista iránt - főként az első számú európai kupasorozatban, illetve a nemzeti csapatban mutatott játéka után -, de fontos, hogy neki és a menedzsmentnek konkrét elképzelése van a karrierjét illetően, és nem szeretne letérni a megkezdett útról. Megjegyezte, amikor a Salzburghoz szerződött, az egy megfontolt döntés volt, és ilyen lesz az is, amikor eljön az ideje a továbblépésnek.
Esterházy Mátyás hangsúlyozta, ha Szoboszlai olyan ütemben fejlődik, mint eddig, akkor hamarosan eljöhet a váltás ideje is. Kiemelte, egy új klub keresésében fontos szempont a játéklehetőség, az egyesület filozófiája, az edző személye és az esetleges nemzetközi kupaszereplés is.
MTI