Hat szezonnal ezelőtt nézett bele két ilyen méretes pofonba a Ferencváros


Mindössze másodszor maradt pont nélkül a Ferencváros a bajnokságban, de súlyosságát tekintve 2013/14 óta nem szenvedett két ennyire sima vereséget egy szezonon belül.

A Mezőkövesd az első félidőben uralta a pályát, és a Fradi térfelén megszerzett labdákkal kiütötte a címvédőt. A 3-0 már a szünetre kialakult.

A 22 forduló alatt ez mindössze a második veresége volt az OTP Bank Liga éllovasának, amely nem mondható rossz mérlegnek. Viszont mindkettő meglehetősen simára sikerült, hiszen augusztusban a Puskás Akadémiától meg 4-1-re kapott ki.

Persze Szerhij Rebrov joggal mondhatta a lefújás után, jobb egyszer nagyobb arányban alul maradni, többször egy-egy góllal. Csapata a szombati megingástól függetlenül valóban magabiztosan menetel az újabb bajnoki cím felé, úgy áll hárompontos előnnyel az élen, hogy két meccsel kevesebbet játszott.

Az élmezőny:
1.  Ferencváros                            20 14   4   2    36-18  46 pont
2.  MOL Fehérvár FC                 22 13   4   5    39-21  43
3.  Mezőkövesd Zsóry FC          22 12   5   5    32-19  41

Ettől még érdekes, hogy hat szezonnal ezelőtt nézett bele két ilyen méretes pofonba a Ferencváros, még Ricardo Monizzal. Akkor is 1-4, 0-3 kombóban, előbbit a Debrecen, utóbbi a Haladás mérte rá. Utóbbit követően mindössze egyszer fordult elő, hogy háromgólos különbséggel hagyja el a pályát a zöld-fehér együttes, 2017 májusában a Fehérvár elleni 4-1 során. Aztán a mostani évadban kétszer.

Mégsem rossz üzlet, hogy ezt mínusz hatos gólkülönbséget két mérkőzésre osztotta el a Fradi, és nem hatra – akkor a tabella mást mutatna –, de egy meccsre már aligha redukálná, ugyanis 0-6-ból egy darabig még biztos nem kérnének a klubnál.




M4Sport
Close Menu