Kártérítési pert nyert két dél-koreai szurkoló, akik azért adtak be keresetet egy labdarúgó-mérkőzést szervező cég ellen, mert tavaly nyáron Cristiano Ronaldo nem lépett pályára a Juventus szöuli barátságos összecsapásán.
Az incshoni bíróság keddi döntése értelmében a The Fasta Inc., a mérkőzés szervezője 312 dollárt (95 ezer forintot) köteles fizetni a szurkolóknak.
A felperesek ügyvédje, Kim Min-ki elmondta: a mérkőzés kapcsán további 87 személy ügyében jár el.
A két drukker azt követően perelte be a céget, hogy az nyilvánosságra hozta azt a megállapodást, amelynek értelmében Cristiano Ronaldónak legalább 45 percet kellett volna játszania.
A július végi találkozón azonban amelyen a Juventus 3-3-as döntetlent játszott a dél-koreai ligaválogatottal az ötszörös aranylabdás portugál támadó nem lépett pályára. - írta az
m4sport.hu