Malmö városa arra készül, hogy áthelyezi Zlatan Ibrahimovic szobrát, melyet vandálok többször megrongáltak.
A Sydsvenskan című lap értesülése szerint a városi tanács hétfőn készül határozatot hozni a helyi futballstadionnál lévő szobor ügyében, de még várja az FF Malmö javaslatait arra vonatkozóan, hol állítsák fel az év folyamán később. Niclas Carlnén, a klub vezérigazgatója ugyanakkor azt mondta az újságnak, hogy nem tud a város ilyen irányú tervéről, és nem is kommentálta a hírt.
Ibrahimovic, az AC Milan 38 éves, 116-szoros svéd válogatott támadója három hete úgy nyilatkozott, hogy a vandálok az óvodások szintjén vannak. Az októberben népünnepély közepette felavatott, majd később többször megrongált 500 kilogrammos, három méter magas szobrot januárban le is döntötték.
A szobor elkészítése és felállítása 500 ezer svéd koronába (16,67 millió forint) került, és fenntartására, állagmegőrzésére a tervek szerint évente 15 ezret (500 ezer forint) költ a város.
A rongálások során sprayvel fújták le a szobrot, és üzenetet írtak rá, valamint lefűrészelték az orr-, illetve bokarészt.
A rongálások azután kezdődtek, hogy kiderült, a Malmőben született, a helyi klubban nevelkedett és ott profivá váló Ibrahimovic tulajdonrészt vásárolt a stockholmi Hammarbynál.
Ibrahimovic jelenleg az AC Milan játékosa, szerződése június 30-ig szól. - írta az
m4sport