A holland Jaap Stam az első számú jelölt az észak-amerikai profi labdarúgóligában (MLS) szereplő FC Cincinnati vezetőedzői posztjára.
A klub főigazgatója, Gerard Nijkamp a WCPO helyi televízió-csatornának elárulta, hogy a Feyenoord korábbi szakvezetője, a Manchester United egykori játékosa a legfőbb jelöltje.
Nijkamp és Stam a közelmúltban már dolgoztak együtt, amikor előbbi a PEC Zwolle technikai igazgatója, utóbbi pedig a trénere volt.
Egyelőre nem született megállapodás az FC Cincinnati vezetőedzői posztjáról, mert az utazási korlátozások miatt mindketten Hollandiában tartózkodnak.
"Még mindig tárgyalunk, de úgy érzem, már látjuk a célvonalat. A lehető leghamarabb megnevezzük az új vezetőedzőnket"
- mondta Nijkamp. Hozzátette: van B- és C-tervük is arra az esetre, ha nem oldják fel egyhamar az utazási korlátozásokat, és Jaap Stam nem tud az Egyesült Államokba utazni.
A csapat az MLS előző idényében a Keleti főcsoport utolsó, 12. helyén zárta az alapszakaszt. Ron Jans vezetőedző februárban lemondott, azóta Yoann Damet irányítja az együttest megbízottként.
Stam eddig az Ajax utánpótlásában, az angol Reading csapatánál, majd a PEC Zwolle együttesénél dolgozott, de edzőként egyelőre elkerülik a sikerek. Legutóbb, tavaly márciustól a Feyenoord csapatát irányította, de októberben lemondott.
Az MLS-ben azt tervezik, hogy mind a 26 csapat az orlandói Disney sportkomplexumban és a környékbeli pályákon végzi majd a felkészülést június 1-től, hogy júliusban folytatódhasson a szezon, amelyből mindössze két fordulót bonyolítottak le a koronavírus-járvány miatti kényszerszünet előtt.
MTI