Quique Setién úgy véli, nekik az öt csere többet árt, mint használ



Quique Setién véleménye szerint a Barcelona ellen kiválóan fel lehet használni a sok csereberét.

A La Liga is hamarosan újraindul, és a spanyoloknál is ötöt lehet majd cserélni meccsenként. Ezt amiatt találták ki, mert hirtelen rengeteg meccset kell lejátszania a csapatoknak, nagy kihagyás után.

A Barcelona edzője szerint viszont ezt könnyen ellenük lehet fordítani.

„Azt gondolom, az öt csere lehetősége a bajnokságban nekünk többet árt majd, mint használ. Több mérkőzést az utolsó percekben húztunk be, és ezzel az intézkedéssel az ellenfeleinknek lehetőségük lesz több friss játékost is a pályára küldeni a meccseknek ezen szakaszában – épp, amikor mi már próbálnánk kihasználni, hogy fáradnak.”

Player.hu
Close Menu