A kupagyőztes Budapest Honvéd labdarúgócsapatának a következő idényben is az a célja, hogy kiharcolja a nemzetközi szereplés jogát.
"Az első benyomásaim pozitívak, a játékosok hozzáállása tökéletes, egyelőre vevők az edzésmódszereimre"
- mondta a szerdai sajtótájékoztatón Bódog Tamás, a kispestiek új vezetőedzője, akinek irányításával két hét szünetet követően hétfőn kezdte meg a felkészülést az együttes.
A klub négy igazolásával kapcsolatban a 49 éves tréner kijelentette, jól láthatóan a minőségre törekedtek, a válogatott kerettag Zsótér Donát és Tamás Krisztián, valamint a korosztályos válogatott Tóth-Gábor Kristóf már együtt edzenek a társaikkal, míg a válogatott Baráth Botond a hétvégén tér haza a Kansas Citytől.
"Ez a keret tökéletes a céljaink elérésére, a nemzetközi kupaszereplés kivívására"
- közölte Bódog, aki Davide Lanzafaméval kapcsolatban úgy fogalmazott, nagyon jó játékos az olasz csatár, bármelyik együttesnek segítségére lenne, de beszélnie kell vele, mielőtt a folytatásról döntenek. Az OTP Bank Liga kétszeres gólkirálya hétvégéig a klub engedélyével még nincs a csapattal, egyes sajtóhírek szerint pedig távozni fog Kispestről.
A szakember ugyanazt a gyors, kevés érintéses támadó futballt kívánja játszatni, mint korábbi csapatainál, de szerinte a Honvéd kerete "minőségileg és mélységileg" is jobb, így ez jobban működhet mostani együttesével, mint korábban Diósgyőrben, vagy Kisvárdán.
Bódog az Európa-liga szerepléssel kapcsolatban az MTI érdeklődésére úgy nyilatkozott, hogy van előnye és hátulütője is a selejtező újszerű lebonyolításának, amire a koronavírus-járvány miatt kényszerült az európai szövetség. Azt jónak tartja, hogy nem felkészülés közben kell a selejtezőket játszani, mivel a bajnokság augusztus 15-én rajtol, míg az első El-találkozóra augusztus 27-én kerül sor. Ahogy fogalmazott, a Honvéd készen fog állni az első fordulóra, az El-ben pedig csak ezután kell pályára lépnie, azaz addigra még jobb állapotban lesz. Az egymeccses lebonyolítás viszont szerinte jól és rosszul is elsülhet, egy balszerencsés meccs rögtön kiesést okozhat, de ugyanez fordítva is megtörténhet egy jobb csapat ellen.
Az új játékosok közül Zsótér Donát kifejtette, nagyon jól érzi magát újra Kispesten, már csak azért is, mert sok régi társa van a három évvel ezelőtti bajnokcsapatból, amikor ő kölcsönben már szerepelt a Honvédban.
"Nagyon vártam, hogy együtt dolgozzak Bódog Tamással, Gosztonyi András nagyon jó barátom és csupa jót mesélt róla"
- mondta az Újpestről érkező középpályás, aki hozzátette, a régi körülményekkel is minden rendben volt, de szerinte a Honvédnak kijárt már egy ilyen edzőközpont, mert így valóban csak a futballra kell koncentrálniuk a játékosoknak.
MTI