"Megterhelő időszak van mögöttünk. Nem mondom, hogy frissen és pihenten, de most már csak a Barcelonára összpontosítunk"
- nyilatkozta vasárnap az M1 aktuális csatornán Dibusz.
Az FTC pénteken 2-0-ra győzött Kisvárdán bajnoki mérkőzésen, az utolsó otthoni edzése vasárnap volt, s hétfőn utazik a katalán városba, ahol lesz még egy tréning.
"Nincs sok időnk felkészülni rájuk, de talán nem is nagyon lehetne. Igyekszünk ebben a rövid időben is mindent megtenni annak érdekében, hogy olyan állapotba és olyan szinte kerüljünk, hogy meg tudjuk nehezíteni a dolgukat, és sikerüljön szép eredményt elérni"
- mondta a válogatott kapus.
Mint elmondta, remélhetőleg százszázalékos mentális és százszázalékoshoz közeli fizikális állapotban lesznek a kedden 21 órakor kezdődő BL-mérkőzésre.
"Megmutattuk, hogy erősebb, magasabban jegyzett csapatokkal is képesek vagyunk felvenni a harcot. Még akkor is, ha nem mi irányítunk, tudunk annyira szervezettek lenni és küzdeni egymásért, hogy az átsegít minket a holtpontokon"
- szögezte le Dibusz.
A kapus úgy fogalmazott, a Barcelona sztárjainak legnagyobb erénye, hogy kiismerhetetlenek. A Ferencváros szakmai stábjának és játékosainak ennek ellenére könnyebb dolguk van, mint például a selejtezőben búcsúztatott norvég Molde csatáraival szemben, hiszen őket három-négy mérkőzés alapján kellett elemezni és felkészülni belőlük, a katalánok csatárait viszont évek óta látják a televízióban.
"Picit még mindig nehéz felfogni, hogy tegnap még nézte őket az ember a tévében spanyol bajnokit játszani, három nap múlva pedig szembenéz velük. Ez mindenképpen fura érzés, de volt rá már néhány hetünk, hogy ezzel megbarátkozzunk. Azt hiszem, ez egyikünkben sem fog elfogódottságot előidézni a mérkőzésen"
- magyarázta Dibusz.
MTI