"Úgy gondolom, nagyobbak az elvárások, mint 2016 előtt. Hallottam, hogy sokan, mintegy 20 ezren lesznek a budapesti meccsen, de jól felkészülünk"
- nyilatkozta a magyar válogatott elleni jövő csütörtöki Európa-bajnoki pótselejtezőre utalva a svéd AIK Stockholm csatára.
A négy évvel ezelőtti, franciaországi Európa-bajnokságon az izlandiak a negyeddöntőig, a magyarok a nyolcaddöntőig jutottak. A csoportkörben a két együttes 1-1-es döntetlent játszott egymással.
A 30 éves Sigthorsson hozzátette, abban reménykedik, hogy a koronavírusos megbetegedéssel és sérülésekkel sújtott évet egy nagy sikerrel fejezheti be, és hazája válogatottjával kijut a jövő nyárra halasztott kontinenstornára.
Mint mondta, már a svédországi felkészülési időszak elején, márciusban megfertőződött, elveszítette az ízlelését és a szaglását, amelyek a mai napig sem tértek vissza teljes mértékben.
"Beletelt egy kis időbe, mire elkezdtem jobban érezni magamat"
- közölte. A csatárra a visszatérése óta legtöbbször csak csereként számítanak az AIK-nál, csupán egy mérkőzést játszott végig.
"Alapozás nélkül különösen nehéz bekapcsolódni a mérkőzések ritmusába, és jó erőállapotba kerülni. Sajnos ez több sérülést is előidézett nálam, de most már fittnek érzem magam, és készen állok, hogy jól teljesítsek a szezon hátralévő részében"
- magyarázta.
MTI