Újra látható a Puskás, a musical című produkció

Extra produkciókkal, ünnepi megemlékezéssel és letölthető stúdióalbummal tér vissza a színpadra a Puskás, a musical című produkció, amely november 17. és 30. között újra látható Budapesten, az Erkel Színházban és november 25-én, a 6:3-as mérkőzés évfordulóján Győrben.



Az augusztusi előbemutató után novemberben új szereplők fellépésével látható a musical. Az Erkel Színházban az előadások napján A magyar labdarúgás aranykora - Aranycsapat, Czibor, Kocsis, Kubala, Puskás című kiállítás is megtekinthető - olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

    

A közleményben Szabó László producert idézik, aki kiemelte: az előadások alatt betartják a járványügyi előírásokat. "A társulat minden nehézséget és akadályt le akar küzdeni, mert nemcsak mi szerettük meg ezt az előadást, hanem a nézők is" - mondta a producer.

    

Mint írják, Szente Vajk rendező a Csárdáskirálynő bemutatójának párhuzamával élt. Az operettet 1916. november 3-án játszották először a Király Színházban. "Háborús időkben mutatták be az operettet és egy év alatt nagyjából 300 előadást tartottak" - mondta, hozzátéve: minél zavarosabb egy történelmi időszak, annál jobban szüksége van az embereknek a kultúrára, az emberi léleknek arra, hogy ne csak a napi gondok terheljék. "Szeretnénk, ha a Puskás musical a történelmi tartalma és mondanivalója mellett segítene a kulturális szórakoztatásban is" - fogalmazott a rendező.

    

A közleményben kiemelik: Szöllősi György, a musical szakértője két aktuális dokumentumot mutatott be a produkció keddi sajtótájékoztatóján: azt a faxüzenetet, amelyet Pelé küldött 2002-ben barátjának, Puskásnak. Szöllősi György idézett abból a magyar nyelvű írásos ajánlatból is, amellyel a szerdán Budapesten fellépő Juventus hívta játékosai sorába a húszéves Puskást 1947-ben.

    

A darabot Galambos Attila és Szente Vajk írta, a zeneszerző Juhász Levente, a díszletet Rákay Tamás, a jelmezeket Kovács Yvette Alda tervezte, a koreográfus Túri Lajos Péter, a zenei vezető Károly Katalin.

    

A főszereplő Veréb Tamás és Kocsis Dénes, az Aranycsapat tagjai közül például Czibor Zoltánt Ember Márk és Pesák Ádám, Grosicsot Berettyán Nándor és Angler Balázs, Bozsikot Fehér Tibor és Orth Péter, Kocsist Cseh Dávid Péter és Imre Roland, Hidegkutit Solner Dániel alakítja. Szerepel a darabban mások mellet Farkas Mihály egykori honvédelmi miniszter (őt Nagy Sándor és Nemcsák Károly játssza), Östreicher Emil, aki Puskást a Real Madridba vitte (Szerednyey Béla és Peller Károly), Sebes Gusztáv szövetségi kapitány (Cseke Péter és Bakos-Kiss Gábor), a rádióriporter Szepesi György (Harsányi Levente és Gundel Takács Gábor) vagy Puskás madridi csapattársa, Alfredo Di Stéfano (Nagy Balázs és Juhász Levente).

    

Az előadásról további információk a www.puskasmusical.hu oldalon érhetők el.


MTI

Close Menu