"A Juventus és a mostani Dinamo Kijev elleni idegenbeli meccsre vagyok a legbüszkébb, ezeken kimagaslóan jól játszott a csapat" - válaszolta az MTI kérdésére az ukrán szakember a találkozót követő sajtótájékoztatón. "Az öltözőben azt mondtam a játékosoknak: büszkék lehetnek magukra, mert jó játékot mutattak. Nemcsak ezen a meccsen, hanem az egész sorozatban jól szerepeltek. Eddig senkinek se volt BL-tapasztalata, egyszerűen felnőttek a játékosok".
Rebrov szerint a BL-sorozat legnagyobb tanulsága a futballistái számára, hogy nem szabad gyermeteg hibákat elkövetni. Hozzátette, csapata sokkal jobban játszott csapatként, mint a sorozat elején.
"Az időjárás annyiban befolyásolta az összecsapást, hogy ha jobb lett volna a pálya talaja, az nekünk kedvezett volna, mert ilyen fagyott talajon nehéz sok helyzetet teremteni, de a Ferencvárosnak még így is volt három-négy. A Dinamo nagyon jól védekezett, a kombinatív játék hiányzott, hogy ezt feltörjük, de ezt gátolta a fagyos talaj"
- mondta Rebrov, aki annyit megemlített, hogy visszanézte az első félidei büntetőgyanús szituációt, és szerinte együttese nem kapott meg egy 11-est.
Rebrov kifejezetten dicsérte a csapatát a tekintetben, hogy a Dinamo nem azért védekezett, mert az volt a célja, hanem a Ferencváros kényszerítette erre a szerepre. Úgy vélte, jól működött a letámadás, és nagy érdemnek tartja, hogy a hazaiak először csak az 57. percben veszélyeztettek.
Rebrov egykori klubjának, a Dinamónak sok szerencsét és jó sorsolást kívánt, a jelenlegi együttesével kapcsolatban azt mondta, újra BL-be szeretne jutni a Ferencvárossal.
"Ilyen fagyos talajon az eredmény tartása volt a cél és abból ellentámadásokat végrehajtani. Szünetben nagyobb aktivitást kértem a játékosoktól, és ez sikerült. A szerzett góllal eldőlt a továbbjutás, így elégedett vagyok" fogalmazott Mircea Lucescu, a Dinamo Kijev trénere.
A Ferencváros egygólos vereségével sereghajtó maradt a négyesében, így búcsúzott a folytatástól. A zöld-fehérek 25 év után szerepeltek ismét a BL főtábláján, s végül egy ponttal búcsúztak a Juventus, az FC Barcelona és a Dinamo Kijev mögött.
MTI