A 19 éves hálóőr védte a koronavírus-fertőzések miatt tartalékosan felálló birminghami csapat kapuját pénteken, az FC Liverpool elleni FA Kupa-mérkőzésen, s bár 4-1-re kikaptak, sok dicséretet kaptak az összecsapás után.
A győri nevelésű Onódi 2018 nyarán igazolt az Aston Villához, ahol akkor az U18-as kerethez tartozott, majd fél évvel ezelőtt került az U23-as együtteshez.
A magyar játékos az M1 aktuális csatornának vasárnap elárulta: már korábban is volt olyan helyzet a pályafutása során, amikor váratlan szituációban kellett bizonyítania, és úgy érzi, éppen akkor ment neki a legjobban a játék.
"A hirtelen stresszhelyzet, az adrenalin jót tesz a teljesítményemnek"
- fogalmazott.
Mint mondta, bár kevés idő állt a rendelkezésükre, próbáltak a lehető legalaposabban felkészülni az ellenfélből, és szerinte ez sikerült is. Szerinte ezt az is bizonyítja, hogy a meccs után dicsérő szavakat kaptak a rivális vezetőedzőjétől, Jürgen Klopptól, Georginio Wijnaldum, a Liverpool középpályása pedig neki személyesen is mondta, hogy meglepődtek, mennyire szervezetten játszott az Aston Villa, s hogy milyen nehéz volt a védelmükön átvinni a labdát.
Onódi Ákos, akinek nyolc védése volt a meccsen, nyár óta minden nap a felnőtt csapattal edz, ennek ellenére úgy véli, még korai lenne a bemutatkozása az első gárdában.
"Nagyon sok munka és tapasztalat kell még ahhoz, hogy esetleg a későbbiekben debütálhassak a Premier League-ben és ott is meg tudjam állni a helyemet"
- mondta.
MTI