A zöld-fehéreknek jelenleg 69 pontjuk van, a második Puskás Akadémiának pedig 55. A fővárosiak még három, a szerdán pályára lépő felcsútiak pedig négy mérkőzést játszanak a mostani bajnoki szezonban.
Az FTC története során 32. alkalommal nyerte meg a magyar bajnokságot, és sorozatban harmadszor végez az élen, erre 14 éve nem volt példa az NB I-ben. Legutóbb a Debrecen tudott triplázni.
A Ferencváros tavaly a selejtezőből indulva a főtáblán szerepelhetett a Bajnokok Ligájában, újabb elsőségének köszönhetően a következő idényben is indulhat a sorozat kvalifikációjában.
OTP Bank Liga, 30. forduló:
Ferencvárosi TC-Újpest FC 3-0 (2-0)
Groupama Aréna, zárt kapus, v.: Solymosi
gólszerzők: Uzuni (13., 77. - a másodikat 11-esből), Nguen (30.)
sárga lap: Lovrencsics (22.), Laidouni (39.), Civic (53.), illetve Pauljevic (7.), Onovo (17.), Boli (53.)
Ferencváros:
Bogdán - Lovrencsics (Botka, a szünetben), Blazic, Mmaee, Civic - Sigér, Laidouni - Uzuni, Nguen, Zubkov - Boli (Somália, 71.)
Újpest:
Banai - Kastrati, Kutrumpisz, Ristevski - Pauljevic (Simon, 61.), Mitrovic, Onovo, Croizet (Csongvai, 61.), Antonov - Tallo (Perosevic, 61.), Beridze
Az első félidőben szervezetten védekező, mezőnyben sokat dolgozó Újpest többnyire megálljt tudott parancsolni a labdabiztos és gyors játékot bemutató Ferencvárosnak. A hazaiak azonban így is kidolgoztak öt helyzetet, amiből kettőt gólra váltottak: a 13. percben Uzuni, a 30. percben Nguen volt eredményes. A vendégek - akiknél a kezdőben kizárólag légiósok kaptak szerepet mezőnyben - eközben semmi veszélyt nem jelentettek Bogdán kapujára. A hazaiak nyáron szerződtetett kapusa - a szombati bemutatkozását követően - másodszor jutott játéklehetőséghez a zöld-fehéreknél.
Paprikás jelenetekkel vette kezdetét a második félidő, Civic és Tallo kakaskodását - amelybe a sárga lapot begyűjtő főszereplőkön kívül rögvest bekapcsolódtak a társak is - követően fél perccel az újpesti center egy másik eset kapcsán az oldalvonalnál még Szerhij Rebrovval, a hazai edzővel is heves szóváltásba keveredett.
Az Újpest bátrabban támadott, a kapuk azonban sokáig nem forogtak veszélyben, a 70. perc tájékán viszont a hazaiak előtt adódtak lehetőségek, majd a 77. percben büntetőhöz is jutottak, amit Uzuni értékesített. A hajrá nem tartogatott újabb izgalmakat, az eredmény nem változott.
A Ferencváros sorozatban hetedszer győzte le az Újpestet - ötödször pályaválasztóként -, ezek közül a legutóbbi hat fellépésén kapott gól nélkül végzett. A lila-fehérek immár 591 perce gólképtelenek a zöld-fehérek ellen. Az Újpest több mint két éve nem szerzett pontot a Ferencváros ellen, vendégként négy és fél éve.
A hazaiak az oldalvonal mellett rövid és visszafogott ünneplést rendeztek, majd a 32. bajnoki cím apropóján elkészített pólóba bújtak, és előbb a B közép - ezúttal is üresen tátongó helye - előtt csapatképet készítettek, majd a lelátón keresztül kisétáltak a stadionból, ahol ünneplő szurkolóik várták őket.
Szerhij Rebrov hangsúlyozta: a szezon egyik legjobb teljesítményét nyújtották, játékosai nagyon motiváltak és koncentráltak voltak, valamint nem követték el azokat a hibákat, amiket a legutóbbi, Kisvárda elleni gól nélküli bajnoki találkozón.
"A Puskás Akadémia ellen nem játszottunk rosszul, csak nem sikerült nyernünk, pedig megvoltak a lehetőségeink. A kisvárdai mérkőzésen viszont valóban voltak gondjaink, azt két napon keresztül megbeszéltük, aminek ma meglátszott az eredménye. Miként annak is, hogy a szurkolók meglátogatták a csapatot a szálláshelyünkön"
- nyilatkozta.
A drukkerek ünneplésével kapcsolatban kiemelte: a Ferencváros rendelkezik a legjobb magyarországi szurkolótáborral, amelytől függetlenül ő motiváltan tud dolgozni, a játékosok esetében viszont kiemelten fontos a jelenlétük, vagy jelen esetben a szerepük, hogy ilyen körülmények között is mellettük, mögöttük állnak.
Az Újpest elleni találkozóról elmondta: a rivális legutóbbi meccseit alaposan kielemezték, amiből sokat profitáltak, a Tallóval való afférjáról pedig kiemelte, hogy egy derbin az ilyen hozzátartozik a játékhoz. Az újabb bajnoki cím kapcsán kiemelte: az előző évekhez képest az a különbség, hogy mostanra teljesen összecsiszolódott a csapattal. A játékosok időközben ráhangolódtak az elképzeléseire, amiket immár különösebb magyarázat nélkül képesek elvégezni. A ferencvárosi jövőjéről elmondta: még egy évig érvényes szerződés köti őt az Üllői úthoz, ahol nagyon szeret dolgozni.
Michael Oenning, az újpestiek vezetőedzője kiemelte: bár ők igyekeztek bátran, támadó szellemben játszani, a Ferencváros kulcsfontosságú pillanatokban szerzett gólokat, és megérdemelten nyert.
"Sok jó momentumunk volt az első félidőben, egyedül a góllövés nem jött össze. A Fradi jó pillanatban jutott vezetéshez, ami a védelmünk számára időben jött figyelmeztetés volt, majd olyan szituáció végén tudta növelni előnyét, amely elkerülhető lett volna. Mi azonban kétgólos hátrányban sem adtuk fel, a szünetben arra hívtam fel játékosaim figyelmét, hogy egy góllal nyílttá tudjuk tenni a hajrát. A harmadik hazai gól azonban lezárta a mérkőzést"
- mondta.
Hozzátette: a második félidőben tipikus derbihangulat alakult ki, kakaskodással, sok játékmegszakítással, a besárgult és mindig ezer fokon égő Tallót pedig elővigyázatosságból cserélte le. Kiemelte: a bajnokcsapat elleni mérkőzés jól szolgálta a felkészülésüket a Magyar Kupa döntőjére.
MTI