A kormány által elfogadott határozat elrendeli, hogy a bukaresti találkozókra a férőhelyek negyedére lehet nézőket fogadni. Ez azt jelenti, hogy a Nemzeti Arénában legfeljebb 13 ezer szurkoló vehet részt a mérkőzéseken, betartva az egészségügyi előírásokat. Az európai szövetség (UEFA) által is elfogadott forgatókönyv szerint a nézőket tesztelni és ellenőrizni fogják a meccsek napján, az ezzel járó költségekhez pedig az UEFA is hozzájárul.
"Szeretnénk az EURO-2020 házigazdái maradni, hogy élvezhessük ezt a különleges sporteseményt, amelynek társszervezői lehetünk. Ennek feltétele, hogy vállaljuk annak a felelősségét, hogy a nézők egy bizonyos százalékban visszatérhessenek a lelátókra. Az elmúlt napokban több találkozót tartottunk, hogy a legbiztonságosabb forgatókönyvet tudjuk kidolgozni, ezért nagyon jó hír, hogy a kormány elfogadta a javaslatunkat, és a meccseket a nézők jelenlétében tudjuk megszervezni"
- idézte az RMDSZ közleménye Novák Eduárd ifjúsági és sportminisztert.
A miniszter szerint az Eb történelmi esély a romániai sport számára, hiszen az ország bebizonyíthatja, hogy képes eleget tenni a legmagasabb szintű követelményeknek. Novák Eduárd úgy vélte, a sikeres szervezéssel növelhetők annak az esélyei, hogy Románia ezután is szervezhessen hasonló rangú sporteseményeket. A tárcavezető hozzátette, hogy a különleges élmény mellett a legfontosabb a szervezők, önkéntesek, nézők és sportolók biztonsága, ezért mindent megtesznek azért, hogy a megfelelő körülményeket biztosítsák számukra.
Korábban a román sportsajtó arról cikkezett, hogy Bukarest elveszítheti a szervezői szerepét, ha nem tudja biztosítani, hogy nézők előtt rendezzék meg a román fővárosba tervezett négy mérkőzést.
Az Európa-bajnokság keretében júniusban az Ausztria - Észak-Macedónia, az Ukrajna - Észak-Macedónia és az Ukrajna - Ausztria csoportmérkőzéseket, valamint az egyik nyolcaddöntőt játsszák Bukarestben.
A torna mérkőzéseit a tervek szerint a kontinens 12 városában - köztük Budapesten - rendezik.