A zöld-fehér egyesület honlapja hétfőn közölte: a bajnoki címek tekintetében egyformán triplázó két futballista egy-egy évvel hosszabbította meg a szerződését.
Az ukrán középpályás, aki 2,5 millió eurós becsült árával a magyar élvonal egyik legértékesebb játékosa, 2018 decemberében szerződött az FTC-hez, amelyben rögtön alapemberré vált. A 2018/19-es idény tavaszán 14 bajnokin lépett pályára, egy évvel később 44-szer, most pedig eddig 35-ször szerepelt a csapatban minden sorozatot figyelembe véve.
A georgiai válogatott Lasha Dvali szintén a 2018/19-es szezon téli átigazolási időszakában érkezett az FTC-hez, így ő is részese volt a sorozatban aratott három bajnoki sikernek, valamint az Európa Liga- és a Bajnokok Ligája-csoportkörös szereplésnek. A ballábas belső védő eddig összesen 53-szor szerepelt az együttesben. - írja a fradi.hu.
MTI