Holender Filip még nem az Eb-vel foglalkozik, de nagy élmény lenne számára a részvétel

Egyelőre még nem gondol a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságra Holender Filip, a Partizan Beograd magyar válogatott labdarúgója, de biztos abban, hogy hatalmas élmény lenne Budapesten pályára lépni.



    

A 26 éves támadó az M1 aktuális csatornának elmondta, nagyon jól érzi magát a belgrádi csapatnál, amellyel bejutott a Szerb Kupa fináléjába, ráadásul a szerdai elődöntőben éppen azt a Vojvodinát búcsúztatta a gárda, amelytől a tavalyi döntőben kikapott.

    

A válogatott legutóbbi világbajnoki selejtezőiről - a Lengyelország, San Marino és Andorra elleniről - kisebb sérülés miatt hiányzó Holender elmondta, büszke volt a csapatra, amely a lengyelek ellen 3-3-as döntetlenre végződött találkozót egy kis szerencsével meg is nyerhette volna, a két másik ellenféllel szemben pedig magabiztos győzelmet aratott.

    

A közelgő Európa-bajnoksággal kapcsolatban a korábbi Honvéd-játékos megjegyezte, örülni ugyan csak akkor fog, ha már ott lesz, de minden futballista álma, hogy egy ilyen nagy tornán hazai pályán léphessen pályára. Hozzátette: bízik abban, hogy ezt ráadásul szurkolók előtt tehetik meg. Kiemelte ugyanakkor, hogy most még nem az Eb-vel foglalkozik, mert sok dolga van a Partizannal.


MTI

Close Menu