Történelmi lehetőség előtt a Kisvárda - ELŐZETES

Szerdán és csütörtökön rendezik a labdarúgó Magyar Kupa két elődöntőjét, melynek mezőnyéből a Kisvárda az egyetlen, amely még egyszer sem jutott a sorozat fináléjába.



    

Supka Attila együttese már azzal a klub történetének legnagyobb sikerét érte el, hogy a négy közé került, ugyanakkor szerdai ellenfele, az Újpest szintén olyan csapat a mezőnyben, amelynek valószínűleg ez az egyetlen lehetősége, hogy kijusson a nemzetközi kupaporondra.

    

A két gárda már lejátszotta mindhárom egymás elleni találkozóját az élvonalban, ezeken mindkettő egy-egy győzelmet aratott, illetve egy döntetlen született. A legutóbbi, egy hónappal ezelőtti összecsapás az MK-ban tízszeres győztes lila-fehérek háromgólos sikerét hozta, az egyetlen kisvárdai találkozó még decemberben 1-1-es pontosztozkodással ért véget. Az OTP Bank Ligában éppen egymás mögött áll a két csapat: a hetedik Kisvárda három ponttal előzi meg a nyolcadik Újpestet.

    

A másik, csütörtöki párharcban a 12-szeres kupagyőztes MTK Budapest a MOL Fehérvárt fogadja, amely eddig kétszer diadalmaskodott. A fővárosiaknak szintén csak az MK kínál biztos lehetőséget az európai kupaindulásra, míg a vendégek számára a Magyar Kupa elhódítása menthetné meg a szezont a csalódást keltő bajnoki szereplés miatt. A Fehérvár az MK-győzelemhez hasonlóan a következő idényben debütáló Konferencia Liga-szereplést érő harmadik helyen áll az NB I-ben, míg a kék-fehérek ötödikek öt pont lemaradással aktuális riválisukkal szemben. Ebben az idényben a két gárda eddigi két összecsapását az MTK nyerte.

    

A párharcok egy mérkőzésen dőlnek el, a finálét május 5-én a Puskás Arénában rendezik. A Konferencia Ligában a bajnoki második és harmadik helyezett mellett a kupagyőztes vehet majd részt, amennyiben a bajnoki ezüst- vagy bronzérmes hódítja el a trófeát, a negyedik helyezett indulhat.


    Magyar Kupa, elődöntő:

    

szerda:


Kisvárda Master Good-Újpest FC 17.30

    

csütörtök:


MTK Budapest-MOL Fehérvár FC 18.30


MTI

Close Menu