Willi Orbán: nagy eredményeket szeretnék elérni a Lipcsével

Nagy eredményeket szeretne elérni az RB Leipzig labdarúgócsapatával Willi Orbán, aki múlt héten írta alá új szerződését a lipcsei együttessel.



    

A magyar válogatott védő a szerződés-hosszabbítása apropóján tartott sajtótájékoztatón az M1 aktuális csatorna kérdésére elmondta: az új megállapodásánál kis szerepben hozzájárult a jó csapategység és a keretben lévő két magyar társ, Gulácsi Péter és Szoboszlai Dominik jelenléte.

    

"A fő ok pedig az volt, hogy a klub nagyon jól fejlődik, és én is sokat fejlődtem. Itt minden körülmény adott, hogy tovább folytatódjon ez a fejlődés, és még jobbá váljak a következő években. Számos szép eredményt szeretnénk elérni a közeljövőben" 


- fogalmazott a védő, aki pénteken 2025-ig írt alá a lipcsei alakulattal.

    

A közmédia érdeklődésére kitért a nyári Európa-bajnokság müncheni német-magyar mérkőzésére is.

    

"A Németország elleni találkozó kiemelten, de a franciák és a portugálok elleni összecsapások is különlegesek lesznek számomra. Úgy hallottam, telt ház előtt játszhatunk majd Budapesten, és talán Münchenben is lesznek majd nézők. Különleges találkozó lesz, ahogy az egész kontinenstorna is, a pályafutásom fontos állomása" 


- szögezte le Orbán.

    

A pandémia miatt tavaly nyárról elhalasztott kontinenstornát 12 városban - köztük Budapesten - bonyolítják le június 11. és július 11. között. A Puskás Arénában három csoportmérkőzést és egy nyolcaddöntőt rendeznek, a magyar válogatott Budapesten fogadja a címvédő portugál és a világbajnok francia csapatot, a csoport negyedik tagja Németország lesz.



MTI
Close Menu