"Bár nem vagyok biztos a dologban, de bízom abban, hogy tud játszani néhány percet. Az edzéseken nagyon jól nézett ki, és bár még át kell beszélnünk a dolgokat, úgy tűnik, készen áll"
- jelentette ki Jürgen Klopp, a Liverpool német vezetőedzője a klub honlapján.
A 2019-ben Bajnokok Ligája-győztes, tavaly pedig angol bajnok Liverpool a Dárdai Pál által irányított Hertha BSC-hez hasonlóan Ausztriában edzőtáborozik, felkészülési mérkőzésükre Innsbruckban kerül sor.
Klopp hozzátette, az ugyancsak súlyos sérülésből lábadozó angol Joe Gomez is közel van a visszatéréshez, ugyanakkor egyikük esetében sem szeretnének semmit elkapkodni, mert hosszú szezon áll előttük és mindkét labdarúgónak bőven lesz ideje formába lendülni a hosszú kihagyást követően.
A holland Van Dijk keresztszalagja tavaly októberben, az Everton elleni városi rangadón szakadt el, azóta nem tudott pályára lépni. Gomez novemberben, az angol válogatott edzésén sérült meg, és az eset óta ő sem játszott.
MTI