A lipcsei klub honlapja szerint a csapat kapuját az ugyancsak magyar válogatott Gulácsi Péter őrizte. Hozzá hasonlóan a védő Orbán is végigjátszotta a mérkőzést, amelynek 19. percében egy szabadrúgás után fejjel volt eredményes. Szoboszlai a 78. percben lépett pályára, és három perccel később az öt és feles sarkáról a hálóba passzolt, ezzel ő állította be a végeredményt.
A decemberben igazolt támadójátékosnak makacs szeméremcsont-gyulladása miatt az egész tavaszi szezont, valamint a nyári, részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságot is ki kellett hagynia. Az RB Leipzigben július 17-én mutatkozott be a holland AZ Alkmaar elleni felkészülési találkozón, vagyis a szombati kupameccs volt az első tétmérkőzése.
A Bundesliga két újonca közül a VfL Bochum hosszabbítás után 2-1-re nyert a negyedosztályú Wuppertaler SV otthonában. A hazaiaknál Jurácsik Mátyás, a vendégeknél a kisebb sérüléssel bajlódó Novothny Soma nem szerepelt a keretben. A másik újonc Greuther Fürth tizenegyespárbajt követően búcsúzott a negyedik ligás SV Babelsberg otthonában, ezzel a játéknap egyetlen élvonalbeli kiesője lett.
A bajnoki címvédő Bayern München pénteken az ötödosztályú Bremer SV otthonában kezdte volna szereplését, de az ellenfélnél koronavírusos esetekre bukkantak, ezért a meccset elhalasztották. Ezt a mérkőzést augusztus 25-én pótolják, a többit találkozót vasárnap és hétfőn rendezik.
MTI