Tizenegyesekkel kikapott, búcsúzott a Ferencváros

A Ferencváros gól nélküli döntetlent követően tizenegyesekkel kikapott az albán Vllazniától a női labdarúgó Bajnokok Ligája első selejtező minitornáján pénteken, így búcsúzott.


 


  


Amint a klub honlapja felidézte, a női együttes 2015-ben, 2016-ban, 2019-ben és 2020-ban is próbálkozott, ám még soha nem sikerült továbbjutnia az első körből.

    

Dörnyei Balázs együttese kedden 2-1-re legyőzte a lengyel bajnok Czarni Sosnowiec együttesét, így a lengyel klub férficsapatának otthonában, a 7500 néző befogadására alkalmas Ludowy Stadionban a legjobb 32 csapat közé, vagyis a BL playoffkörébe jutásért léphetett pályára az albán bajnok ellen.

    

Sem a rendes játékidőben, sem a hosszabbításban nem esett gól, a tizenegyesekben pedig 3-1-re az albán gárda kerekedett felül.

    

Így a Ferencváros nem jutott a második körbe, ahol a bajnoki ágon összesen hét oda-visszavágós párharcot rendeznek szeptember elején, a párharcok győztesei pedig bejutnak az női Bajnokok Ligája 16 csapatos, csoportkörös főtáblájára.


MTI

Close Menu