"Direkt futballt játszik az albán együttes, amely kifejezetten harcos csapat, játékosai keresik a párharcokat, ebben mindenképpen fel kell nőni hozzájuk"
- mondta a telki edzőtáborban tartott keddi sajtótájékoztatón a Grasshoppersnél futballozó szélső hátvéd, aki szerint emellett az vezethet sikerre, ha nyomás alá tudják helyezni a riválist.
Saját formájáról úgy vélekedett, hogy kifejezetten jó passzban érkezett Magyarországra, mert svájci klubcsapata előző két meccsén egyaránt gólt szerzett. Megjegyezte, albán válogatott csapattársának, Ermir Lenjaninak azt kívánta, hogy vesztesen távozzon majd Budapestről.
"A statisztikát nézve lehet, kedvezőnek tűnhet a zárt kapu, de valóságban nagyon hiányozni fognak a szurkolóink"
- utalt a 21 éves Bolla arra, hogy nézők nélküli meccseken kifejezetten jó a nemzeti együttes mérlege.
Vécsei Bálint sajnálja, hogy a drukkerek nem tudnak majd segíteni szombaton a csapatnak, de megjegyezte, a játékosok a pandémia alatt az elmúlt másfél évben hozzászokták a nézők nélküli összecsapásokhoz.
"Nagyon örültem a meghívónak hét év után. Végig ez dolgozott bennem, hogy újra itt lehessek a válogatottnál, mert legbelül végig hittem benne" - mondta a Ferencváros középpályása, aki eddig kétszer öltötte magára a címeres mezt még 2014-ben. - "A klubomnál Peter Stöger vezetőedző bizalmat szavazott nekem és úgy érzem, éltem vele".
A 28 esztendős futballista is beszélgetett a szombati vb-selejtezőről albán csapattársával, Myrto Uzunival, ez alapján úgy véli, az albánok egyénileg nagyon jók, ezért a magyaroknak csapatként kell egységesnek lenniük, hogy visszavágjanak az egy hónappal ezelőtti, 1-0-s vereségért.
A magyar szövetség kedden délután azt közölte, hogy az RB Leipzig középhátvédje, Willi Orbán klubcsapata hétvégi mérkőzését betegség miatt hagyta ki, és "továbbra sem teljesen egészséges, így a mai napon nem csatlakozott a válogatott keretéhez". Érkezésének időpontja állapotának javulásától függ.
A csoport negyedik helyén álló magyar együttes szombaton 20.45-től fogadja a második Albániát, amelyet győzelemmel megelőzne. A hatosból az első helyezett jut ki a 2022-es katari vb-re, a második pótselejtezőn küzdhet tovább a részvételért.
MTI