A harmadik Puskás Akadémiát fogadja a címvédő Ferencváros

A harmadik helyen álló Puskás Akadémiát látja vendégül a címvédő és listavezető Ferencváros a labdarúgó OTP Bank Liga hétvégi, 15. fordulójában, a negyedik Fehérvár pedig a második Kisvárda vendége lesz.


 


  


A felcsúti együttesnek 2014 óta még egyszer sem sikerült győznie a fővárosi zöld-fehérek vendégeként, teljesítménye pedig a mostani szezonban is hullámzó, főleg a legutóbbi fordulókat tekintve. A Puskás Akadémia az utolsó két idegenbeli meccsét elveszítette, igaz, ebből csak az egyik volt bajnoki, a Paks 4-1-re verte a felcsútiakat november 20-án. A javítás nem sikerült Hornyák Zsolt tanítványainak, akik múlt vasárnap 1-1-es döntetlent játszottak otthon a Zalaegerszeggel.

    

A Ferencváros ezzel szemben október 16. óta veretlen az élvonalban, az azóta lejátszott öt NB I-es mérkőzésén pedig még gólt sem kapott, miközben 12-t szerzett. Papíron tehát a szombat délutáni meccsnek is az FTC az esélyese, amely egy sikerrel hétpontos előnyre tehet szert a vasárnap pályára lépő Kisvárdával szemben.

    

A hazai környezetben 5-1-1-es mérleggel rendelkező várdaiakhoz a Fehérvár látogat, melynek fontos lenne pontot, pontokat rabolnia riválisától, hogy ne távolodjon el túlságosan a dobogós helyeket elfoglaló riválisoktól. 


A Kisvárda eddig négyszer játszott bajnoki meccset otthon a székesfehérvári együttessel, ezek közül egyet nyert meg, s két döntetlen mellett egy vendégsiker született. 


A fehérváriak ugyanakkor rendkívül rosszul teljesítenek idegenben a mostani idényben: hat meccsükből kettőt elveszítettek, nyerniük pedig egyszer sem sikerült négy döntetlen mellett.


MTI

Close Menu