A labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS) kimutatása szerint a német bajnoki címvédő csatára azzal, hogy idei utolsó meccsén bevette a Wolfsburg kapuját is, klubcsapata színeiben a Bundesligában 43 góllal zárt, emellett a Német Kupában kétszer, a nemzetközi kupákban 13 alkalommal, a lengyel válogatottban pedig 11-szer volt eredményes.
Lewandowski idei 43 bajnoki gólja nem mellesleg Bundesliga-csúcs, az eddigi rekordot az idén elhunyt Gerd Müller tartotta, aki 1972-ben 42 találatig jutott.
Az összes hivatalos meccset figyelembe vevő IFFHS-statisztika arról tanúskodik, hogy hasonló 69-es produkcióra 2013-ban a jelenleg a Manchester Unitedet erősítő Ronaldo volt képes a Real Madridban, a toronymagasan éllovas Messi pedig - aki az idén nyáron szerződött át az FC Barcelonától a Paris Saint-Germainbe - 2012-ben nyújtott 91 gólos teljesítményt.
A lajstromban amúgy a harmadikként rangsorolt, 33 éves Lewandowski a "kakukktojás", mivel az első hét helyből hatot a másik két világsztár foglal el: a 34 éves Messi két, a 36 esztendős Ronaldo pedig négy alkalommal érte el vagy haladta meg eddigi pályafutása alatt a 60-as határt az egy naptári évben szerzett gólok számát illetően.
Az abszolút lista az IFFHS-nél (zárójelben a bajnokságban, a kupában, a nemzetközi kupákban és a válogatottban elért gólok):
1. Lionel Messi (argentin) 91 gól 2012 FC Barcelona (59, 7, 13, 12)
2. Cristiano Ronaldo (portugál) 69 2013 Real Madrid (38, 6, 15, 10)
Robert Lewandowski (lengyel) 69 2021 Bayern München (43, 2, 13, 11)
4. Ronaldo 63 2012 Real Madrid (40, 5, 13, 5)
5. Ronaldo 61 2014 Real Madrid (38, 3, 15, 5)
6. Messi 60 2010 FC Barcelona (42, 4, 12, 2)
Ronaldo 60 2011 Real Madrid (43, 5, 5, 7)
MTI