A Palmeiras 2021 legeredményesebb futballklubja, 105. az FTC

A brazil Palmeiras lett a 2021-es év legeredményesebb futballklubja a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezetnél (IFFHS). A négyszáz együttest felsoroló lista egyetlen magyar szereplője, az FTC a 105. helyen végzett.





    

Az IFFHS azt írta, hogy a nemzeti bajnokságokat és nemzetközi sorozatokat erősségük alapján pontozták, s különböző szorzókkal, súlyozottan vették figyelembe a sorrend megállapításánál. Az éves klubvilágranglisták históriájában először nyert brazil klub a Palmeiras révén, amely 2020-ban a második volt a Bayern München mögött. A 2021-es elsőségét főleg annak köszönheti, hogy tavaly megnyerte a legjobb dél-amerikai futballklubokat felvonultató Libertadores Kupát. A lista második helyét is brazil klub, a Mineiro szerezte meg (313 pont), hatalmasat ugorva előre a 2020-as 147. helyről. Legjobb európaiként a Manchester City (300) végzett még dobogón, megelőzve a Bajnokok Ligája-győztes londoni Chelsea-t, és a szintén 289 pontot gyűjtött brazil Flamengót.

    

A dél-amerikai ország az IFFHS ranglistájának első száz helyezettje közé 13 csapatot delegált, Angliát, Olaszországot és Spanyolországot egyformán hét-hét együttes reprezentálja. A Dinamo Zagreb történelmet írt, mivel első horvát csapatként került be a top 10-be.

    

Ami a számítást illeti, például a BL-ben elért győzelem 14 pontot, a döntetlen 7 pontot hozott a konyhára, akárcsak a FIFA klub-világbajnoksága vagy éppen a Libertadores Kupa esetében.  A klub-vb döntője "fizetett" a legjobban: ott az első hely 21, a második 10,5 pontot ért, míg az Európa Ligában 12 ponttal díjazták a nyertes meccset, s 6-tal a döntetlent.

          

    

A legeredményesebb futballklubok 2021-ben az IFFHS-nél:


 1. Palmeiras (brazil)  322 pont

 2. Mineiro (brazil)   313          

 3. Manchester City (angol)  300          

 4. Chelsea (angol) és Flamengo (brazil) 289-289          

 6. Dinamo Zagreb (horvát)  282          

 7. Bayern München (német) 271          

 8. Real Madrid (spanyol)  262  

 9. Ajax Amsterdam (holland)  261  

10. Paranaense (brazil)  252      

11. Paris Saint-Germain (francia)  249        

12. Juventus (olasz) és Manchester United (angol) 242-242        

14. Benfica (portugál)  241        

15. Olympiakosz (görög)  238  

16. Villarreal (spanyol)  237      

17. Crvena zvezda (szerb) 236  

18. AS Roma (olasz)  230,5      

19. Bragantino (brazil )  230    

20. Al Ahli (egyiptomi)  225,5  

...105. Ferencváros 133


MTI

Close Menu