Az MLSZ honlapjának tájékoztatása szerint az OTP Bank Liga lebonyolításában nincs jelentős változás, a résztvevő 12 csapat változatlanul három teljes kört játszik, a szezon július utolsó hétvégéjén rajtol.
Hangsúlyozták: az MLSZ elnöksége továbbra sem tett le az OTP Bank Liga létszámának növeléséről. Ennek feltétele a már végbement infrastrukturális fejlődés és pénzügyi stabilitás mellett az akadémiai munka, az utánpótlás-nevelés színvonalának, továbbá a magyar játékosok arányának jelentős növekedése. Ezek megvalósulásáig a jelenlegi lebonyolítási forma marad érvényben.
Az élvonallal egy időben rajtol a küzdelem a húszcsapatos másodosztályban, amely két lépcsőben előbb 18, majd 16 csapatos formában folytatódik. Kiemelték: az NB II színvonalemelése, a kiélezettebb harc, továbbá az egy csapatra eső források növelése érdekében a következő idény zárása után, 2023-tól 18 klubbal, majd 2024-től 16 együttessel rajtol a másodosztály, míg az NB III-ban ugyancsak 2023/24-től, négy csoportban szintén 16-16 együttes szerepelhet.
A női labdarúgás fejlődése, a játékosok számának folyamatos növekedése, a kiemelkedő csapatok országos lefedettsége lehetővé teszi a női NB I létszámának tizenkét csapatra emelését. A tervek szerint a bajnokság augusztusban rajtol, akárcsak a lényegében változatlan keretek mellett bonyolított női NB II.
Az egységesség jegyében a férfi futsalbajnokság is tizenkét csapatosra bővül, nagyobb lehetőséget adva a fiatal tehetségeknek a bemutatkozásra, magas színvonalú versenyzés általi fejlődésre.
Jelenleg a női élvonalban nyolc, az első osztályú futsalbajnokságban tíz gárda szerepel.
A szezont a november-decemberi katari világbajnokság mellett az is befolyásolja, hogy jövő tavasszal több magyarországi pályán U17-es Európa-bajnokságot, a Puskás Arénában pedig Európa-liga döntőt rendez a szövetség.
Az MLSZ rendes éves küldöttközgyűlését április 8-án, péntek 10 órakor rendezik Telkiben.
MTI