Eddigi klubja, a Paksi FC a honlapján emlékeztet, hogy a támadó 2020 nyarán érkezett Kaposvárról, első szezonjában nyolc gólt szerzett, majd a 2021/22-es idényben már 32 meccsen 31-szer volt eredményes, ráadásul mind a 11 ellenfélnek betalált. Remek teljesítményének köszönhetően a nemzeti együttesbe is behívót kapott.
"Nagyon sokat köszönhetek Paksnak, a legjobb döntés volt karrierem során, hogy két éve ide igazoltam. Egy ilyen tavalyi szezon után azonban jött egy olyan szakmai lehetőség, amivel ilyenkor élni kell. Kiváló bajnokság jó csapatánál próbálhatok tovább fejlődni, de mindig meleg szívvel fogok visszagondolni Paksra. Mindent hálásan köszönök a klub valamennyi munkatársának és a szurkolóknak egyaránt"
- fogalmazott a 27 éves Ádám Martin.
Papp Gábor, a játékos ügynöke az M1 aktuális csatornának hétfőn elmondta: Európából olyan írásos ajánlat nem érkezett a futballistáért, amely mind szakmailag, mind anyagilag versenyezni tudott volna a dél-koreaiak ajánlatával.
"Az Ulszan Dél-Koreán belül az egyik legerősebb klub, minden évben dobogón van. Ha minden jól megy, idén is bajnoki címmel zárja a szezont, ebben már próbál nekik segíteni Martin is"
- fogalmazott Papp Gábor, hozzátéve, hogy egyelőre még intézik a vízumot Ádámnak, aki a tervek szerint a hét végén, vagy a jövő hét elején utazik majd a Távol-Keletre.
A cél az, hogy a csatár stabil kezdő legyen új csapatában, és a bajnoki cím megszerzése után az ázsiai Bajnokok Ligájában is jól teljesítsen - hangsúlyozta a menedzser. Papp Gábor kiemelte, hogy a dél-koreai gyors, fizikális bajnokság, csupa olyan képességet igényel, amelyben Ádám Martinnak fejlődnie kell ahhoz, hogy még többet játszhasson a válogatottban - ez volt a fő szempont a klubválasztásnál.
A játékosügynök az üzlet anyagi részleteit nem közölte, mint ahogy azt sem, hogy Ádám Martin mennyi időre írt alá. Annyit azonban megjegyzett, hogy ha a futballista egy naptári éven belül 15-20 gólt tudna szerezni a dél-koreai élvonalban, az szerinte jövő ilyenkor lehetőséget teremtene számára egy újabb szintlépésre.
A dél-koreai bajnokságban listavezető Ulszannak már van egy magyar játékosa a korábbi zalaegerszegi Koszta Márk személyében.
MTI